A csehek korlátoznák a baromfiimportot

MTI
2006.04.10. 15:17
A cseh agrárminiszter szerint elképzelhető, hogy országa Brüsszeltől kér engedélyt a más uniós országokból érkező baromfi importjának korlátozásához. Jan Mladek szerint ugyanis a madárinfluenza miatt több uniós ország baromfipiaca gyakorlatilag összeomlott és ezek dömpingelve szállítanak Csehországba, ahol eddig nagyjából sikerült szinten tartani a baromfiágazat kibocsátását.

A miniszter ezt esetleges jövőbeli intézkedésként vetette fel, közlése szerint néhány héten belül elkészülhetnek egy ilyen javaslattal Brüsszel felé, mert a kialakult gyakorlat nem felel meg a tisztességes verseny követelményeinek.

Mladek szerint elsősorban Olaszország próbálkozik azzal, hogy dömpingáron szállítsa baromfiját a cseh piacra. Az olasz piacon a fogyasztók a madárinfluenza veszélye miatt elfordultak a baromfitól, a hal javára.

Csehországban - mint Mladek évelt - fenn kell tartani a fogyasztás szintjét, elkerülendő, hogy a baromfitenyésztőknek nagyobb veszteségei legyenek. Cseh agrárszakemberek szerint már igencsak érezhető az olasz baromfiexport hatása Csehországban, ahol a szárnyasimport az idén 16 százalékkal ugrott meg a tavalyi átlaghoz képest