Sztrájk a Deutsche Telekomnál

MTI
2006.05.08. 11:27
A Deutsche Telekommal folyó bértárgyalásokkal kapcsolatban hétfőn figyelmeztető sztrájkra szólította fel a cég németországi dolgozóit a ver.di szakszervezeti szövetség: Németország szerte mintegy 6 ezer résztvevőre számítanak a cég 50 telephelyén. A bértárgyalások a Deutsche Telekommal hétfőn este és kedden folytatódnak, a ver.di követelése 6 százalékos béremelés a cég 110 ezer németországi dolgozója számára.

A pénteki, harmadik tárgyalási fordulón a felek álláspontja nem közeledett, a Deutsche Telekom a saját javaslatát még nem ismertette. A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség között már létrejött az első megállapodás a német távközlési cég tervezett létszámcsökkentéséről. A cég 2008 végéig összesen 32 ezer alkalmazottjától akar megválni: a leépítéseknél leginkább a vezetékes ágazat, a T-Com érintett, ahol 20 ezer állást akarnak megszüntetni. Az érdekegyeztetés keretében április 1-ig ebből 3680 álláshelyet építettek le, de az érintetteknek a konszern más területein kell munkát felajánlani.

Szeptember 1-ig további létszámcsökkentéseket akarnak végrehajtani, erről még tárgyalnak. Ugyanakkor a nagysebességű internet-szolgáltatásban 5 ezer új munkahely létesítésére tett ígéretet a Deutsche Telekom. Eddig a cég ezer dolgozójával írt alá végkielégítésről megállapodást, összesen 7 ezer főt küldenek el végkielégítéssel. Ugyanakkor a DT a kormánnyal tárgyalásokat folytat arról, hogy a tisztviselők előnyugdíjazásával kapcsolatban új szabályozás szülessen.

Tavaly november elején a Deutsche Telekomnál, a Magyar Telekom többségi tulajdonosánál azt közölték, hogy három év alatt 32 ezer főtől akarnak megválni, de ebben a létszámban már benne van egy hétezer fős, korábbi döntéssel elhatározott leépítés is, miközben új dolgozókat is felvennének.

Kai-Uwe Ricke, a Telekom elnöke azzal indokolta az anyagilag rendbe tett konszern leépítési terveit, hogy Deutsche Telekomot fel kell készíteni az egyre fokozódó versenyre. Egy másik érv, hogy a technológiai átalakulással számos munkahely feleslegessé vált. A leépítések leginkább a bonni székhelyű konszern vezetékes üzletágát, a T-Comot sújtják, ahol 20 ezer emberre nem lenne szükség. A konszern az elmúlt tíz évben átlagosan tízezer embertől vált meg évente.

A dolgozókat képviselő ver.di szakszervezet szerint azonban a Telekom jóra fordult helyzete nem tesz indokolttá ilyesfajta megtakarításokat. A tavalyi év egészében az árbevétel 3,9 százalékkal nőtt, 59,6 milliárd euróra emelkedett a 2004-es 57,35 milliárd euróról. Az adózott eredménye 5,6 milliárd euróra ugrott 1,6 milliárdról, egyszeri tételek nélkül is 4,7 milliárd euróra emelkedett 3,7 milliárdról. A vállalat részvényenként 72 eurócent osztalék kifizetésére tett ígéretet, amely az eddigi legnagyobb összeg, és 10 eurócenttel múlja felül az előző évi osztalékot.

A Deutsche Telekom első embere május elején ugyanakkor azt közölte, hogy vállalata vezető pozícióját az európai távközlésben tovább szeretné erősíteni. Kai-Uwe Ricke ennek érdekében aktív szerepvállalást vázolt és további külföldi vásárlásokat sem tart kizártnak.