Kína a mélybe lökte a dollárt

Napi Online
2006.05.15. 09:58
A pekingi jegybank 7,9982 jüanban rögzítette a kínai fizetőeszköz dollárral szembeni középárfolyamát, aminek következtében csaknem egy éves mélypontra esett a dollár kurzusa az euróval szemben. Eddig még nem volt arra példa, hogy a dollár árfolyama 8 jüan alatt legyen, bár a szakértők most számítottak erre a lépésre. Ugyanis miután Washington a múlt héten felhagyott azzal a váddal, hogy Peking manipulálja az árfolyamot, egy hasonló szimbolikus lépésre lehetett számítani a kínai fél részéről is.

A dollár gyengülését az váltotta ki, hogy az erősebb jen politikája értelmében Peking dollárkereslete csökken majd a piacon. A dollárnak ezen felül az sem tett különösebben jót, hogy a The Wall Street Journal értesülése szerint az amerikai kormányzat hajlandó lenne elfogadni az export szempontjából kifejezetten hasznos dollárgyengülést. Hétfő reggel egy dollárért 109,60 jent adtak, az 1,2972 dolláros eurókurzusnál pedig legutóbb tavaly májusban jegyeztek fel erősebbet.