Napi csúcsán zárt a BUX

Portfolio
2006.07.06. 16:57
A magyar piac a délután során felfele vette az irányt 1,6 százalékos pluszban, 21 966 ponton, napi maximumán tudott zárni az index. A régiós piacokon a lengyel WIG 20 2,7 százalékos, az orosz RTS 2,3 százalékos emelkedéssel, míg a cseh PX50 0,8 százalékos csökkenéssel zárt.

A legnagyobb 19 milliárd forintos forgalom az OTP piacát jellemezte. A papír 0,8 százalékos csökkenést követően 6320 ponton zárt. Az unalmasan induló délelőtti kereskedést követően a délután felpörögtek az események és magas volatilitás mellett 3 százalékkal húzták feljebb a papírt. A többi vezető papír közül a Mol piacán őrületes nap végi ralinak lehettünk szemtanú, az olajpapír 4,4 százalékot erősödött 5 milliárd forintos forgalom mellett, mely talán a csúcsközelbe emelkedő olajáraknak volt köszönhető. A Richter 0,9 százalékkal került feljebb 42 900 forintig, míg az Mtelekom 2,4 százalékot erősödött 750 millió forintos forgalom mellett. A középmezőnyben az Egis 0,3 százalékkal felfele rugaszkodott el tegnapi zárószintjétől, míg a Borsodchem nem mutatva jelentős nap közbeni elmozdulást, 0,2 százalékos mínuszban zárt. A Graphisoft forgalma magasan átlagon felül alakult, 800 millió forintos forgalom mellett, mely nagyrészt egyetlen kötésnek volt köszönhető, 1,4 százalékot esett az árfolyam. A Fotex a délután során pozitív tartományban is forgot, azonban nap végére 1,2 százalékos mínuszban zárt 340 millió forintos forgalom mellett. A Danubius 0,8 százalékos emelkedést követően 5685 forinton zárt egyetlen nagy kötésnek köszönhető 80 millió forintos forgalom mellett. A Rába 3,1 százalékkal esett vissza.