Lefele tartanak a fémárak

MTI
2006.07.19. 11:35
Szerdán folytatódott az olcsóbbodás a londoni fémtőzsdén (LME); a leolvadás hétfőn kezdődött - csakúgy, mint a kőolajnál és az aranynál -, miután a befektetők úgy érezték, hogy túlreagálták a közel-keleti konfliktus keltette világpolitikai aggodalmakat. A réz szerda délelőtt több mint 3 százalékot vesztett, egészen 7505 dollárig, mielőtt kissé kiigazították az árát, fölfelé. A múlt hét végén meghaladta a 8000 dollárt. A nikkel is tovább olcsóbbodott, szerda délelőtt egészen 23 200 dollárig, 4,5 százalékkal toldva meg a keddi, 5,5 százalékos áresést. Sorozatos csúcsdöntés után az eddigi rekordját hétfőn érte el, 26 850 dolláron.

A piaci hangulatot jelenleg az határozza meg, hogy csökkennek az ellátási aggodalmak. A világ második számú bányatársasága, a Rio Tinto szerdán közölte, hogy a második negyedévben a finomítottréz-termelése 35 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A rézérc-kitermelése 9 százalékkal nőtt. Az alumíniumtermelése 3 százalékkal csökkent, de a timföldtermelése 10 százalékkal nőtt. Több más nagy bányavállalat, közte az chilei Escondida és a mexikói Grupo Mexico jelezte, hogy elhárul a sztrájkveszély, illetve befejeződnek a korábbi munkabeszüntetések. Kazahsztán finomított réztermelése az első félévben 196 264 tonna volt, 7 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévinél. A cinktermelés ellenben 3,2 százalékkal 185 678 tonnára gyarapodott. A legnagyobb kazah rézbányavállalat, a Kazakhmys viszont két hete közölte, hogy 2011-ig 600 ezer tonnára növeli az évi termelését a tavalyi 397 ezer tonnáról. Kína réz- és réztermékimportja az első félévben 994 254 tonna volt, 24,6 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévinél.

Már június végén kiderült - a nemzetközi ICSG fémpiaci kutatóintézet statisztikájából -, hogy az idei első negyedévben a finomított réz piacán máris nagyobb volt a kínálat a keresletnél, vagyis a tavalyi irányzat megfordult. A finomítókapacitások kihasználtsága ugyan nem nőtt a múlt év első negyedéhez képest, de a kapacitások igen, és így a termelés 193 ezer tonnával ugrott meg, miközben a felhasználás csak 40 ezerrel. Tavaly az első negyedévben a kereslettől még 90 ezer tonnával maradt el a termelés. A fordulatot az ISCG elsősorban szintén a kínai változások javára írta: Kínában a finomított réz felhasználása az idén a tavalyitól 6,4 százalékkal maradt el, a finomított réz behozatalát eközben visszavetette a kínai finomítókapacitások növekedése. Az amerikai és az orosz rézfelhasználás is csökkent, miközben az EU-é nőtt.

A május 11-i, 10 százalék körüli, rekordokra vezető áremelkedések után egy időre megfordult a hangulat, részint a kínai fémimport csökkenéséről először megjelent adatok miatt, részint azért, mert a befektetők megriadtak az árak gazdasági növekedést csökkentő, távlatilag a keresletet mérséklő szintjétől. A réz május 11-én drágult a legutóbbi napközi csúcsára, 8800 dollárra, mielőtt lefelé indult, június közepéig 6410 dollárig, és azóta újfent drágul. A legutóbbi mélypontja 2001. novemberben volt, 1400 dolláron. Iparági előrejelzések szerint az idén egész évben szerény, 240 ezer tonnás kínálati többlet várható a világpiacon rézből, a tavalyi, 64 ezer tonnás hiány után, csak jelenleg sok a kisebb-nagyobb termeléskiesés, főleg sztrájkok miatt.

A cink szintén új csúcsot ért el május 11-én, 3970 dolláron. Péntek reggel 3400 dollár körül volt, egy héttel korábban 3180 dollár. Az alumínium is május 11-én napközben új 18 éves csúcsra, 3310 dollárra drágult átmenetileg, utána a többieknél kisebb ütemben olcsóbbodott. Most is kevéssé mozog: péntek reggel 2595 dollár volt, egy héttel azelőtt 2596 dollár. A nikkel májusi csúcsa 22 250 dollár volt, június közepéig 17 900 dollár alá esett.