Albert, Lipót
2 °C
12 °C

WTO-tárgyalások: sajnálatos, de nem tragikus a felfüggesztés

MTI
2006.07.25. 16:39

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) felfüggesztett tárgyalássorozata Magyarország számára sajnálatos, de nem tragikus - mondta Várkonyi László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kereskedelempolitikai főosztályvezetője kedden az MTI-nek. Közölte, hogy a kereskedelmi szabályrendszer továbbfejlődése érdeke lenne Magyarországnak is, ezért sajnálatos a tárgyalási folyamat elakadása.

Az öt éve tartó tárgyalássorozat sikeres befejezése esetén ugyanis a világ különböző országaiban a versenyfeltételek hasonlóbbakká válnának, a cégek számára a külkereskedelmi, illetve nemzetközi befektetési feltételek könnyebbek lehetnének, és csökkennének az elsődleges piacvédelmi korlátok is - mutatott rá főosztályvezető.

Szavai szerint a tárgyalások elakadása ugyanakkor nem "katasztrofális" az ország számára, hiszen "ott tartunk, ahol eddig".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?