Vasúti liberalizáció az árufuvarozásban

MTI
2006.08.30. 11:49

A magyarországi vasúti áruszállításban már 15 százalékos részt képviselnek a MÁV-on kívüli szereplők - ismertette Antal Dénes, az év elején létrehozott Magyar Vasúti Hivatal elnöke.

A vasúti áruszállítás piaci koncentrációját jelző mutató az egyszereplős helyzetet kifejező 10 000 pont helyett, egy másik állami szereplő miatt már korábban is ez alatt volt Magyarországon, 2004 végén például 8296 ponton állt. A piacon megjelenő további versenytársak miatt a múlt év során 197 ponttal csökkent az index, a versenyfeltételek javulásával az idén az első fél évben 692 pontos volt a csökkenés - mutatott rá az elnök.

Becslései szerint a jelenlegi hét árufuvarozással foglalkozó társaság helyett az év végére már 12 lesz a magyar piacon.