Wiheti a Waberers a Szabadkikötőt

Index
2006.10.10. 14:38

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa határozatában engedélyezte, hogy a Waberers Holding Vagyonkezelő Zrt. és Raaberlog Nemzetközi Szállítmányozási Kft. közösen irányítást szerezzen a Multicont Nemzetközi Szállítmányozási Logisztikai Zrt. felett. Ily módon a Budapesti Szabadkikötő Zrt. immár három vállalkozáscsoport, a Waberer's csoport, a Wintco csoport és az Erdért csoport közös irányítása alá került.

Mivel az összefonódással érintett vállalkozáscsoportoknak a versenytörvény szerint figyelembe veendő 2005. évi nettó árbevétele együttesen meghaladta a tízenötmilliárd forintot, ezen belül mindkét vállalkozáscsoporté az ötszázmillió forintot, ezért a fenti vállalkozások a GVH-hoz folyamodtak a tervezett összefonódás engedélyezéséért.

A versenytörvény szerint a GVH nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését az érintett piacon.