Feszültség az MKB román leányánál

MTI
2006.10.19. 12:39
Felerősödhetnek az ellentétek a nagyrészt az MKB által birtokolt Romexterra többségi és kisebbségi tulajdonosai között, írta csütörtöki számában a Curentul című román napilap. Az MKB Bank október elejére, két hónapig tartó részvénygyűjtés után, 55,36 százalékos részesedést szerzett a Romexterra Bankban. Azóta a román versenytanács is áldását adta az üzletre.

A Curentul csütörtöki száma ismét a többségi és a kisebbségi tulajdonosok között lévő ellentétről ír. Erről korábban más román lapok is beszámoltak. Akkor a kisebbségi részvényesek elégedetlenségét az a félelem táplálta, hogy az egy ciprusi off-shore cégen keresztül értékesített Romexterra többségi részvénycsomagjához az MKB a részvények piaci árán alul férhet hozzá. A kisebbségi részvényesek érdekeit a Curentul szerint most a PPF Investments képviseli, amely a korábban rendkívül szétszórt tulajdonosi szerkezetű Romexterra részvényeinek immár 20 százalékát gyűjtötte össze. Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy üzletrészük bejegyzése késik. A Curentul szerint noha elküldték az ehhez szükséges iratokat, a bank illetékesei halogatják azok elemzését. A kisebbségi tulajdonosok ráadásul felajánlották, hogy a személyzet kiegészítésével járó plusz költségeket is hajlandóak fedezni, hogy az üzletrészük bejegyzése minél hamarabb megtörténjen. A Curentul szerint lehetséges, hogy a PPF tulajdonosként való elismerése két hónapot is késni fog. A feszültséget csak növelte az új tulajdonossal tartott első megbeszélés. Ezen az MKB képviselői bejelentették, hogy a régi vezetőtanács tizenegy tagja közül nyolcat menesztenek.