Már nálunk is lesz EU-támogatás az energianövényekre

MTI
2006.11.20. 20:41
Sikerült elérni az Európai Unió mezőgazdasági minisztereinek hétfői brüsszeli ülésén, hogy az EU az új tagállamokra is kiterjessze az energianövényekre vonatkozó, speciális támogatási rendszerét - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a találkozó után tartott sajtótájékoztatón.

A 45 euró/hektáros támogatás eddig csak a régi tagországok számára volt lehetséges. Ráadásul - a régi államoknak járó összeg 25 százalékáról indult egyéb támogatásoktól eltérően - 100 százalékos mértékben kaphatják meg a segítséget a például kukoricát vagy repcét energiaellátásra termelők.

Magyarországon az energianövény-termelés mostantól lesz igazán fontos - vélte a miniszter. Úgy becsülte, hogy idővel az évente ma megtermelt 8-9 millió tonna közötti kukoricából 2 millió tonnát energiaelőállításra lehet fordítani.

Gráf József elmondta: a közvetlen támogatások általános szabályozását meghatározó tanácsi rendelet módosítása során Magyarország kezdeményezője volt annak a csoportnak is, amely elérte, hogy a "rövid vágásfordulójú, fás szárú energiaültetvényekre" (energiaerdőkre) kiterjesszék az új típusú uniós támogatási formát. Ennek köszönhetően a tagállamok a következő időszakban nemzeti támogatást nyújthatnak az energiaültetvények telepítéséhez a költségek 50 százalékáig.