Kiss Péter az ambiciózus konvergenciaprogramról

MTI
2006.11.21. 13:31

A konvergenciaprogrammal a kormány ambiciózus, de konfliktusos és meglehetősen meredek pályát tűzött ki maga elé a rövid távú politikai érdekekkel szemben - hangsúlyozta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter kedden, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) tisztújító közgyűlésén.

A következő évekre elhatározott intézkedésekről azzal a meggyőződéssel döntött a kabinet, hogy "ebből az esélyből illik csodát csinálni" - utalt az uniós források nagyságrendjére Kiss Péter. Úgy vélte, hogy a támogatások befogadását illetően az ország nem áll rosszul, a pénzügyi, gazdasági kiindulási pontok kedvezőek. Példaként említette, hogy az ország nettó élvezője az uniós tagságnak, és a támogatások közvetlen kifizetésében az új tagállamok közül a második helyen áll.