Auguszta
-3 °C
2 °C

Kína: jövőre csak 9 százalék

MTI
2006.11.26. 10:51

Az idei évhez képest jövőre némileg lassul a kínai gazdaságnövekedés és ez a mérsékeltebb bővülési ráta 2010-ig fennmarad - tartalmazza a kínai gazdaságkutató központ vasárnap ismertetett tanulmánya. Az intézet azzal számol, hogy jövőre a GDP 9,25 százalékkal nő az idei várt 10,48 százalék után, részben a kormánynak a gazdaság lehűtését célzó intézkedéseire. A jelentés szerint a jövő évtől 2010-ig a gazdaság bővülése valamivel 9 százalék feletti lesz.

A kínai jegybank alelnöke vasárnap azt mondta, hogy a folyó negyedévi GDP bővülés 9,62 százalékra mérséklődik a harmadik negyedévi 10,4 százalékról és a második negyedévi 11,3 százalékról. Az illetékes a gazdaságkutató központ előrejelzéséhez hasonlóan arra számít, hogy jövőre a hazai össztermék "már csak" 9,25 százalékkal nő. Még szombaton a kínai statisztikai hivatal vezető közgazdásza úgy vélekedett, hogy az idei GDP 10,0-10,7 százalék közötti mértékben emelkedik. A szakértő szerint az idei infláció 1,5 százalék alatt marad, míg a gazdaságkutató központ vasárnap ismertetett elemzése szerint 1,5 százalék lesz.