Románia 5 milliárd eurót kap Brüsszeltől

MTI
2006.11.30. 00:10
Románia azzal számol, hogy a jövő évtől hat éven át összesen mintegy 5 milliárd eurót kap az Európai Unió alapjaitól közúti és vasúti infrastruktúrájának a korszerűsítésére - jelentette ki Constantin Dascalu, a román közlekedési minisztérium államtitkára. Románia 2007. januárjától lesz tagja az EU-nak. A román illetékes azt mondta, hogy az 5 milliárd euróból 3 milliárdot gyorsforgalmi utak építésére fordítanak, befejezve a Nyugat-Európát Délkelet-Európával összekötő 4. számú páneurópai közlekedési folyosó romániai szakaszát, továbbá meglévő utak felújítására. Dascalu azt mondta továbbá, hogy az EU szerkezeti alapjaitól várt további 2 milliárd euróból finanszírozzák a vasúti infrastruktúra korszerűsítését, megteremtve a 4. számú páneurópai vasúti folyosó romániai szakaszát, ami Nyugat-Európát köti össze Törökországgal Románián át.