Alfréd
-2 °C
2 °C

Mégsem olyan gyorsak a csehek

MTI
2007.02.01. 14:20

Mérsékelten módosította a cseh gazdaság tavalyi (2006), illetve idei (2007) növekedéséről szóló korábbi makroökonómiai előrejelzését a cseh pénzügyminisztérium. A csütörtökön nyilvánosságra hozott anyag szerint a cseh gazdasági növekedés a tavalyi évben 5,9 százalékos lesz, míg az idén pedig öt százalékos. A korábbi prognózis tavalyra hat, az idén pedig 4,9 százalékos növekedést jósolt. A cseh gazdaság 2006-os fejlődésének hivatalos statisztikai eredményeit a minisztérium közlése szerint március 9-én hozza nyilvánosságra a statisztikai hivatal. A Cseh Nemzeti Bank múlt hét közepén nyilvánosságra hozott hasonló prognózisa szerint a cseh gazdaság növekedése 2006-ban 5,8-6,6 százalékos, 2007-ben 4,4-6,2 százalékos, 2008-ban pedig 3,1-6,5 százalék között lesz. Az OECD előrejelzése tavalyra 6,2 százalékos, idén 4,8 százalékos, jövőre pedig 4,6 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést jósol.