Egyre több étterem a fapados láncban

Index
2007.02.06. 17:23

A nemrégiben zárult nyilvános teszt után megkezdődte az országos hálózat építését a www.fapadosetterem.hu - közölte a cég. A tavaly indult modell lényege: minél előbb foglal asztalt és rendel valaki a portálon lévő vendéglátóhelyek étlapjáról, annál kevesebbet fizet. A fejlesztők célja, hogy kezdeményezésükkel országos hálózatot alakítsanak ki, a rendszerhez több első osztályú étterem is csatlakozott már, legutóbb pedig a Liszt Ferenc téri "gasztroközpontból" a Cafe Vian.

Az összes statisztika szerint egyre kevesebben mennek el ilyen típusú helyekre, miközben a fiatalok körében főképpen a gyorséttermek népszerűek. " A fapadosetterem.hu bevezetésével azt szeretnénk elérni, hogy ne legyen luxus manapság étterembe menni."- mondta a cég közleménye szerint Vágvölgyi Mihály, ötletgazda. Amíg az utcáról betérő vendégek átlagban csak főételt fogyasztanak, amelyért átlagosan 2300 forintot fizetnek (itallal együtt), addig a fapados foglalásokon keresztül legalább 3 fogást rendelnek előre (elő- és fő étel, desszert és egy üveg drágább bor volt a jellemző)- tette hozzá Kucsera Zoltán az elsőként csatlakozó, Veranda Grill&Wine étteremvezetője.