Két százalékkal csökkentek a beruházások tavaly

MTI

A nemzetgazdasági beruházások volumene az előzetes számítások szerint tavaly 2 százalékkal maradt el az előző évitől, közölte a KSH csütörtökön. A tavalyi utolsó negyedéves nemzetgazdasági beruházások az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal csökkentek, a szezonálisan kiigazított indexek alapján az előző negyedévhez képest 1,0 százalékkal emelkedtek.

Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 4648 milliárd forint volt, ezen belül az utols negyedévében 1740 milliárd forintot költöttek beruházásra. A beruházások volumene az első háromnegyedévben 0,4 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához viszonyítva.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32