8 százalékos GDP-növekedést tervez Kína

MTI

A kínai kormány 8 százalékos gazdasági növekedést céloz meg az idén, és ehhez kezdeményezi a hitelnövekedés korlátozását, mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao hétfőn, a kínai parlament tavaszi ülésszakának megnyitása előtt. Azt is mondta, hogy több támogatást kell adni az oktatásnak és az egészségügynek.

A kormányfő úgy vélte, tavaly még nem volt baj az inflációval, az évi átlag 1,5 százalékos volt, de figyelni kell arra, hogy a tizenkét havi ütem decemberben már 2,8 százalékos volt a novemberi 1,8 százalék és az októberi 1,4 százalék után.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31