A fénymásolók áraiban foglalt jogdíj (reprográfiai díj) az idén nem változik, viszont a nyomtatók és az üzleti céllal működtetett másolók díjai emelkedtek március 1-jétől - az erről szóló közleményt a Magyar Közlöny 24. száma tartalmazza.
A szerzői jogi törvény, illetve a végrehajtására kiadott kormányrendelet a Magyar Reprográfiai Szövetség feladatává teszi, hogy meghatározza a fénymásolók, valamint nyomtatók után fizetendő reprográfiai jogdíjakat. Az így befolyt összeget azután szétosztják azon szerzők között, akiknek a műveit így többszörözik. A korábbi tarifa 2005. május 10-től a múlt év utolsó napjáig volt hatályban. Az új táblázatok viszont csak a Magyar Közlönyben való kihirdetésük (március 1.) óta alkalmazhatók, hiába szerepel azok végén induló időpontnak ez év első napja. Így 2007 első két hónapjában még a régi tarifák alapján kell fizetni.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon