A német Volkswagen csoport mentőövet dob a hozzá tartozó, jelenleg veszteséges spanyol Seatnak, és a következő tíz évben évi 450 millió eurót fektet be a gyárba. A német Auto Motor Sport értesülése szerint a VW felügyelő bizottsága zöld utat adott a fejlesztéseknek, a termékpaletta megújításának. Ugyanakkor a gyár szakszervezeti köreiből származó hírek szerint a vezetés a költségcsökkentés jegyében további 10 százalékkal, azaz 1300-zal tervezi ritkítani a dolgozók számát. A vállalatnál korábban már bejelentettek egy 660 fős elbocsátást. A Seatnál 13 ezren dolgoznak jelenleg.
A helyzet javul, legalábbis annyiban, hogy a Seat tavaly már a második éve mérsékelte veszteségét. Tavaly 49 millió euró volt a hiány, 21,5 százalékkal kevesebb, mint 2005-ben. Tavaly 430 ezer autót értékesítettek, 1,9 százalékkal többet, mint 2005-ben. A Seat gyakorlatilag azóta problémás a VW számára, amióta 1986-ban megvették a spanyol céget, a veszteség növekedett, az értékesítés pedig csökkent. Már többször felröppentek olyan hírek, hogy a VW bezárja a gyárat, és a termelést máshová - például Kelet-Európába - telepíti, de ezt a vezetés mindig cáfolta.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
Rovataink a Facebookon