Sára, Márió
-4 °C
5 °C

Tőzsdei nyílt nap Szegeden

2007.03.07. 12:56

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2007-ben is folytatja a tőzsdei szolgáltatásokat népszerűsítő, országjáró körútját, az idén első alkalommal március 7-én és 8-án a szegedi Tanulmányi és Információs Központban vehetnek részt az érdeklődők ingyenes tőzsdei tanfolyamon és nyílt napon - közölte a BÉT szerdán. A szegedi rendezvény szerdán délután tőzsdei tanfolyammal indul, a csütörtöki egész napos eseményen pedig előadásokra és beszélgetésekre várják az érdeklődőket, ahol a hagyományos és internetes tőzsdézésről, befektetési technikákról beszélnek a tőzsdei szakemberek.

Az előadásokkal egyidőben a BÉT és a rendezvényen résztvevő brókercégek, adatszolgáltató cégek képviselői expószerű kiállításon nyújtanak hasznos információkat a magánbefektetők és a tőzsdei szolgáltatások iránt érdeklődőknek. Az idén további négy helyszínen - Székesfehérvárott, Miskolcon, Kecskeméten és két alkalommal Budapesten - folytatódik majd a Tőzsdei Nyílt Nap elnevezésű rendezvénysorozat, ahol hasonló tematikájú, ingyenes tanfolyamokkal és előadássorozatokkal várja az érdeklődőket a Budapesti Értéktőzsde.