Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Júniusig biztosított a munka a Transelektrónál

MTI
2007.03.13. 12:22

A Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. bajai üzemében előreláthatólag az év közepéig biztosított az ott dolgozó 120 ember munkája, akik az anyacég még meglévő, vasúti biztosító berendezéseket gyártó üzletágában dolgoznak - közölte kedden Pencz Rudolf, a bajai cég gazdasági igazgatója. Az elmúlt évben kapott több, mint egymilliárd forintot kitevő megrendelés teljesítése előreláthatólag június végére fejeződik be, és akkor lehet arra számítani, hogy a felszámoló értékesíti az üzletágat - mondta a gazdasági igazgató. A vasúti biztosító berendezés üzletágban a hitelezői értekezlet hozzájárult ahhoz, hogy a meglévő, mintegy egymilliárd forintot kitevő rendelésállományt a dolgozók elkészítsék. Az eredeti elképzelések szerint március végéig tartott volna a megrendelések teljesítése, mely néhány hónappal meghosszabbodik és június 30-ig fog tartani. Ezek a berendezések meghatározó részükben a MÁV-hoz kötődő rendelések Pencz Rudolf elmondta, hogy szakmai befektetőnek szeretnék eladni a gyáregységet, hiszen változatlanul az a törekvés - melynek sikerére jó esélyt lát -, hogy a bajai üzem mint működő üzletág kerül értékesítésre. A Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. 2006. júliusában került felszámolás alá.