Behajtana az MFB-cég

MTI

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. bankcsoporthoz tartozó Magyar Követeléskezelő (MKK) Rt.-t egy önálló képviselői indítvány feljogosítaná arra, hogy az uniós források valamint az állami támogatások jogszabálysértő, nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználásából eredő követelések behajtására irányuló kezelési tevékenységet is végezhessen.

A Molnár Albert (MSZP) és Lakos Imre (SZDSZ) által jegyzett, az MFB-ről szóló törvényt módosítani kívánó javaslat már szerepel az Országgyűlés napirendjén.

A 2,894 milliárd forint saját tőkéjű társaság a bankcsoporton belül a követeléskezelésre szakosodott. Rosenthal Zoltán, az MKK vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a társaság 2006 végén közel 11 ezer adós 328,4 milliárd forint névértékű követelését tartotta nyilván a könyveiben (a tényleges bekerülési érték ennél alacsonyabb). Az MKK 2006-ban 31,8 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el, közel 4,4 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31