Közalkalmazottak tízezreit rúghatják ki a csehek

MTI

Cseh sajtóértesülések szerint a jelenlegi jobbközép kormányzat a köztisztviselői létszám közel 10 százalékos csökkentését venné tervbe. A Mlada fronta Dnes című lap szerint három év alatt a jelenlegi 480 ezer fős közalkalmazotti gárdából több mint 40 ezren vesztenék el állásukat.

Ezen létszám mintegy felét oktatók tennék ki, a jelenleg mintegy 150 ezres tanári állományt 20 ezerrel csökkentené a cseh kormány. Ötezerrel csökkentenék a rendőrség állományában dolgozók számát, az igazságszolgáltatási apparátust 2 ezer fővel kurtítanák meg.

A csehországi közalkalmazotti állományból az idei év elejéig a korábbi szociáldemokrata kormányzat szándékainak megfelelően 16 ezer embernek mondtak fel. Eredetileg 30 ezer embert épített volna le az előző kormányzat négy éves irányítása alatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31