Áruházláncokat bírságolt meg a GVH

Index

Az elmúlt egy hónapban három hipermarketláncot érintő határozatot is hozott a Gazdasági Versenyhivatal. A három eljárás közül kettőnek a Tesco, egynek pedig az Auchan volt a főszereplője. Két eljárásban összesen 80 millió forint bírságot szabtak ki - tájékoztatta a verhenyhivatal az Indexet.

Az Auchan a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított akkor, amikor egyes akciós termékek a reklámújságok által adott tájékoztatással ellentétben nem voltak megvásolhatók egyes áruházaiban, illetve voltak olyan termékek, amelyekért a fogyasztóknak a reklámújságokban közölteknél többett kellett fizetniük. Harmincmillió forint volt aa bírság.

A Tescónak hasonló ügy miatt kellett bírságot fizetnie. Egyes termékeknél a pénztárnál nem az akciós újságban meghirdetett, hanem annál magasabb árat számlázott. Kiderült az is, hogy ezen időszak alatt egyes termékek az akciós időszak elején vagy az akció ideje alatt nem voltak megvásárolhatóak. A bírság 50 millió forint volt. A harmadik eljárást megszüntették a Tesco ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32