Zuhanás után nagyot szakíthattak a tőzsdézők

Napi Online

Kína vezető részvényindexe, a Shanghai Composite Index 0,83 százalékos emelkedés után 3057,38 ponttal megdöntötte eddigi rekordját. A korábbi csúcsot február 27-én jegyezhették fel, akkor 3049,77 ponton zárt a sanghaji index. A forgalom igen élénk volt, értéke elére a 88,8 milliárd jüant (11,5 milliárd dollár), az emelkedő részvények 694-182 arányban nyomták le süllyedő társaikat.

Elemzők szerint a befektetőket egyebek mellett az motiválta, hogy újabb alapok jöttek létre, amelyek a tőzsdére csatornázhatják az óriási kínai megtakarításokat. Az ezzel kapcsolatos optimizmus felülírta a 3000 pontos szinten erősen jelentkező profitkivéteket. Sajátos fényt vet a rekorddöntésre, hogy a korábbi csúcsot követően egy nap alatt 9 százalékot zuhant a sanghaji részvénypiac, magával rántva a világ tőzsdéit. Aki akkor bevásárolt kínai részvényekből, két hét alatt 10 százalékos haszon besöprésével adhatott túl rajtuk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32