Sztrájkot hirdethetnek Ferihegyen

MTI

A ferihegyi földi kiszolgálásban foglalkoztatottakat képviselő szakszervezetek akár már szerdán a sztrájk meghirdetése mellett dönthetnek - mondta Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Csorba Attila hangsúlyozta: továbbra is a megállapodásra törekednek a ferihegyi munkáltatókkal, de az eddigi bértárgyalások eredménytelensége miatt az érintett hat szakszervezet elkezdte a felkészülést egy munkabeszüntetésre. Hozzátette, hogy az üzemanyag kiszolgáló cégnél a sztrájk megkezdése előtt két órával kell bejelenteniük, a Malév esetében azonban három napot ír elő a kollektív szerződés.

A szakszervezetek szerint a ferihegyi induló és érkező forgalom teljesen megbénulhat a sztrájk ideje alatt, az időpontról és a munkabeszüntetés hosszúságáról még nem döntöttek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31