Oblath: a jegybanknak figyelni kell az árfolyamra

MTI

Kis, nyitott gazdaságban az inflációs cél mellett az árfolyamra is figyelnie kell a jegybanknak, hogy például elkerülje a nemzeti valuta túlzott felértékelődését - mondta Oblath Gábor, a Monetáris Tanács tagja pénteken a szerb-magyar gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó konferencián. Az inflációs célt Magyarországon a kormány és a jegybank közösen tűzi ki, Oblath Gábor azonban jobb megoldásnak tartja, ha ezt a kormány teszi. A mai magyar inflációs célkövető rendszerben a Magyar Nemzeti Banknak nincs kitűzött árfolyamcélja, de kis, nyitott gazdaságban az árfolyamra kitüntetett figyelmet kell fordítania, hogy elkerülje a nemzeti valuta túlzott felértékelődését - jelezte a Monetáris Tanács tagja. Véleménye szerint a jegybank ugyanakkor nem jelentheti be a számára kívánatos árfolyamsávot, ahogy ezt az MNB 2003-2004-ben tette, mert ezt a spekuláció célba veheti. Egy kis, nyitott gazdaságban az inflációs célkövető rendszert akár blöffnek is nevezhetjük - jelentette ki Surányi György, a IntesaSanpaolo IMI regionális vezetője, hozzátéve, hogy ezt azért jelentheti ki, mert nem tagja a Monetáris Tanácsnak. A volt jegybankelnök szerint nem véletlen, hogy az USA központi bankja, a FED nem alkalmazza az inflációs célkövető rendszert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32