A jen és a jüan további felértékelődését várja az IMF

MTI

A gazdasági-pénzügyi egyensúly globális szinten jelentkező egyensúlyi problémáinak mérséklése érdekében a dollár árfolyamának további lemorzsolódására, s mindeközben a japán jen és a kínai jüan árfolyamának felértékelődésére van szükség. Egyebek között ezt állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rövidesen megjelenő világgazdasági áttekintésében.

Az IMF dokumentumának előzetes értékelését a Süddeutsche Zeitung német napilap ismertette hét végi kiadásában. Ebben a nemzetközi pénzügyi szervezet "rendkívül agresszív módon" érvel a dollár további leértékelődésének szükségessége mellett, s szerinte mindenek előtt az Egyesült Államok tekintélyes folyó fizetésimérleg-hiányának apasztása érdekében kell bekövetkeznie az árfolyami korrekcióknak. Jóllehet a dollár a múlt héten két éves mélypontjára ért az euróval szemben, közép távon árfolyamának további csökkenése szükséges.

Mindeközben emelkednie kell a jen, a jüan és a közel-keleti devizák árfolyamának - érvel az IMF, amely szerint az EKB-nak viszont már nincs igazán szüksége az euróövezeti kamat emelésére. Mindazonáltal nem okozna problémát, ha az EKB alapkamata a mostani 3,75 százalékról 4 százalékig emelkedne - hála az euróövezet 13 tagországa egyértelmű gazdasági növekedésének.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32