Az elvárt adó módosított verziója többletterhet okoz

MTI

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint a módosított elvárt adó bevezetése jelentős adminisztratív többletterhet okozna a vállalatoknak, többletmunkát jelentene az adóhivatal munkatársainak, ugyanakkor nem eredményezi a kormányzat által elvárt bevételt.

A szövetség közleménye szerint a kormány által javasolt módosítások nyomán megszűnnek ugyan a korábbi alkotmányossági aggályok, a javaslat azonban a bizonyítás terhét az érintett vállalatokra hárítja, ami számukra jelentős adminisztratív többletterhet okoz.

Az MGYOSZ szerint a kormány által várt közel 60 milliárd forintos adóbevétel nem reális. Ebből az adónemből származó központi bevétel számításaik alapján nem érné el vagy alig haladná meg a 20 milliárd forintot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32