Év végéig túladnak a magyar kukoricán

Lehet rá számítani, hogy az EU az év végéig eladja az intervenciós kukoricát, amelyből eddig 3,5 millió tonna gyűlt össze, idézte Gráf József mezőgazdasági minisztert kedden a Reuters hírügynökség. A régi tartalékok az év végéig kimennek, szerintem jövőre nem lesz intervenciós készlet Magyarországon - idézte a minisztert a hírügynökség.

Magyarországon nagy gabonatöbblet halmozódott fel három jó termésből 2004 és 2006 között, és az előző évadban Magyarország volt messze a legnagyobb hozzájáruló az EU intervenciós mechanizmusához. A mostani szezonban azonban a gazdák kevés új gabonát ajánlottak fel a magasabb árak miatt, és Brüsszel folyamatosan adja el a meglévő készletet a heti export- és belső piaci árverésein. "Már csökken (a tartalék), hetente 100 ezer tonnát vagy még többet visznek ki Magyarországról az utóbbi időben. A legutóbbi kukoricatermés is elkelt, már csak intervenciós tartalék maradt Magyarországon", idézte a Gráf Józsefet a hírügynökség. Az Európai Bizottság arról győzködi a tagországokat, hogy számolják fel a kukorica beavatkozási rendszerét, de Magyarország ezt hevesen ellenzi, és eddig szövetségeseket is talált, úgyhogy egyelőre nincs megállapodás, emlékeztetett a Reuters.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32