Sztrájk a péti ammóniaüzemben

MTI

Általános sztrájkot kezdtek kedden este 18 órakor a péti Nitrogénművek Rt. ammónia-üzemének dolgozói, közölte a vegyigyár Összefogás Szakszervezetének elnöke, Falusi Sándor a sztrájkbizottság vezetője az MTI-vel kedden este Pétfürdőn.

A sztrájk a tervek szerint a három műszakban termelő üzemben addig tart, amíg a dolgozók el nem érik céljukat a 13 százalékos béremelést. Az igazgatóság 6,5 százalékot akar, és még a törvény szerint kötelező hétnapos egyeztetésre sem hajlandó.

Falus a tájékoztatóját úgy mondta el, hogy közben a gyári portáról nem lépett ki, mert szerinte többé nem engednék vissza, a sajtó csak a portáig mehetett.

A sztrájkolók számáról csak annyit mondott, egy kivételével mindenki sztrájkol, és szerinte megbéníthatják a termelést.

Bene Zoltán, a Nitrogénművek Rt. vezérigazgató-helyettese az MTI-vel telefonon azt közölte, hogy a cégvezetés nem kíván nyilatkozni a kialakult helyzetről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31