Az Európai Bizottság figyelmeztetésben részesítette Lengyelországot, amiért az a külföldi cégek felvásárlási szándékával szemben védelemben kívánja részesíteni a stratégiai szektorokban működő cégeket.
Mint azt a Financial Times szerdán jelentette, a lengyel kormány összeállította a privatizálásra, az állami tulajdon megszüntetésére szánt mintegy 1300 vállalatból álló listáját, ezen belül jelölt meg néhányat, amelyek esetében fenntartanák az állami tulajdont fontos nemzeti érdekre hivatkozva. A védett cégek között lenne a PKN-Orlen, az ország 27 százalékban állami tulajdonban lévő legnagyobb olajfinomítója. Az EU tavaly hasonló figyelmeztetést intézett Franciaországnak is, de azóta sem utasította Párizst a protekcionista gyakorlat megváltoztatására.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon