GKM-delegáció utazik Bakuba

MTI

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumból május közepén delegáció utazik Azerbajdzsánba - mondta Merényi Miklós, a tárca külkapcsolatokért felelős szakállamtitkára. Az államtitkár elmondta, hogy az általa vezetett küldöttség tájékozódik majd arról, hogy a Nabucco vezeték megvalósításában milyen szerepet játszhat Azerbajdzsán.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy más témák is szerepelnek majd azeri tárgyalásain. Magyarország számára ugyanis fontos lehetőségeket jelenthet, hogy az azeri kormány egy ambiciózus ipari és mezőgazdasági fejlesztési program megvalósításába kezdett.

Kóka János gazdasági miniszter hétfőn a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: Magyarország mind a Nabucco, mind a Kék Áramlat gázvezeték megépítésében érdekelt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31