Kínai tévé Csehországból

A közép-csehországi Nymburk városában szerdán elindította televíziós készülékeinek gyártását a kínai Changhong Europe Electric cég, amely mostanra már Ázsia legjelentősebb elektronikai vállalkozásává nőtte ki magát, egyes hírek szerint már a Világ kettes számú tévégyártója.

Pedig a kínai céget csupán 1958-ban hozták létre, sokáig nem is gondolt külföldi terjeszkedésre, csehországi 9 ezer négyzetméteres gyártóüzeme eddigi legjelentősebb külföldi beruházása, az üzemben LCD, plazma és hagyományos készülékek is készülnek, a kínai cég tervei szerint idővel évi egymillió darab, amelyekből nem csupán a cseh piacot látják majd el. A beruházást tovább kívánják fejleszteni, számítógépeket, háztartási készülékeket, telefonokat és légkondicionálókat is gyártanának, amihez a most még csak 100 fős alkalmazotti gárdát háromszorosára duzzasztanák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31