Japánba is mehet már a magyar sertés

Japán március 27-én feloldotta a magyar sertéshúsra múlt év végén elrendelt beviteli tilalmat - közölte Bodnár Lajos, az országos főállatorvos helyettese. A tilalom feloldását az tette lehetővé, hogy Magyarország állategészségügyi hatósága megállapodott a távol-keleti szigetország hasonló szervezetével. A megállapodás szerint Magyarország a szlovák határral szomszédos 20 kilométeres körzetéből nem szállít terméket. Ebben a körzetben fordultak elő ugyanis a sertéspestises megbetegedések, amely miatt Japán megtiltotta a magyar sertéshús importját.

Berczik Attila a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára elmondta: Japánba éves szinten mintegy 12 ezer tonna sertéshúst exportál Magyarország. Ez mintegy 9 milliárd forintos árbevétel jelent. Az idáig érvényes beviteli tilalom jelentős árbevétel kiesést okoz az idén a magyar húsfeldolgozóknak az ügyvezető titkár szerint. Berczik Attila a japán beviteli tilalom feloldását a magyar agrárdiplomácia és a magyar állategészségügyi hatóság együttes sikerének tartja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31