1,9 százalékos infláció az eurózónában

MTI

Az euróövezetben márciusban átlagosan 1,9 százalékra gyorsult a tizenkét havi infláció a februári 1,8 százalékról, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Az euróövezetben februárban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban. A tizenkét havi infláció nem változott, januárban is 1,8 százalékos volt. Az egész EU-ban a havi infláció átlagosan szintén 0,3 százalékos volt februárban, és a tizenkét havi drágulás 2,1 százalékos, ez utóbbi is azonos a januári ütemmel. Magyarországon februárban 0,9 százalékos volt a havi és 9,0 százalékos a tizenkét havi infláció, a januári 8,4 százalék és a decemberi 6,6 százalékos tizenkét havi ütem után, az EU statisztikai hivatalának nyilvántartása szerint. A legalacsonyabb tizenkét havi inflációt februárban Máltán (0,8 százalék), Franciaországban, Finnországban és Cipruson (egyformán 1,2 százalék) mérték februárban, a leggyorsabbat Magyarországon, Lettországban (7,2 százalék), illetve Bulgáriában és Észtországban (egyformán 4,6 százalék) jegyezték föl. Januárhoz képest februárban - az eddig ismert adatok szerint - az EU tizenhárom tagországában gyorsult a tizenkét havi infláció, egyben változatlan maradt, tizenkét tagországban csökkent.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31