Háromezer környezetszennyező kínai céget zártak be

MTI
2007.05.07. 12:11

Kínában tavaly több mint 3 ezer céget zárattak be a hatóságok környezetvédelmi okból: főként ipari létesítményeket, építkezéseket és az ivóvíz-szolgáltatás területeit ellenőrizték. Összesen mintegy 28 ezer esetben folytattak vizsgálatot, pontosan 3176 céget zártak be, és 163 tervet állítottak le, köztük néhány kivételesen környezetszennyező üzemlétesítést az acél-, illetve az erőműiparban. Kínában a hatalmas léptékű gazdasági növekedéssel együtt járó megnövekedett környezeti terhelést valamelyest szeretnék ellenőrzés alatt tartani. Hivatalos kormányzati cél volt a tavalyi évre az energia-felhasználás 4 százalékos, illetve az energia-kibocsátás 2 százalékos csökkentése a megelőző évhez képest, ezt azonban nem sikerült elérni. Kína hazai összterméke az első negyedévben bizonyára több mint 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, vélekednek pekingi elemzők. Tavaly 10,7 százalékkal nőtt a kínai GDP.