Vilmos
11 °C
22 °C

Megint át kell szervezni a zöldhatóságot

MTI
2007.05.25. 13:41

A Védegylet társadalmi szervezet most befejezett kutatása szerint a zöldhatóság átszervezése nem volt sikeres, 2004 és 2007 között 30 százalékkal csökkent az ellenőrzések, 40 százalékkal a szankcionálások száma, a szervezet ezért azonnali intézkedéseket javasol az új környezetvédelmi miniszternek.

Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a 2004 és 2007 közötti időszakban reálértékben 3 milliárd forint forrást vontak el a felügyelőségektől, ez költségvetésük 30 százaléka, a létszámcsökkentés pedig több mint 30 százalékos volt.

A Védegylet az interneten nyilvánosan elérhető adatok, a felügyelőségeknek elküldött 20 pontos kérdőív, illetve a felügyelőségi dolgozókkal készített személyes interjúk alapján készítette elemzését, fél év alatt.