Kína tavaly több autót gyártott, mint Németország

MTI
2007.06.24. 11:29
Tavaly Kínában már 7,2 millió járművet gyártottak, azaz a gyártói listán az ázsiai ország jócskán a vezető európai járműgyártó Németország elé került, ahol mindössze 5,8 millió autó készült. A kínaiak előzése annak köszönhető, hogy náluk a gyártási volumen 26,3 százalékkal nőtt, miközben Németországban az előző évinél mindössze 1,1 százalékkal több gépkocsit gyártottak, írta az Automotive News Europe című szaklap. A feltörekvő országok csoportja mindeközben a vezető nyugat-európai járműgyártók csoportját szorongatja, mert szakértők becslése szerint a kínai, indiai és brazíliai járműipar mindössze 13 ezer autóval gyártott kevesebbet a múlt évben, mint Németország, Franciaország és Spanyolország együttvéve. A világ vezető autógyártó államainak listáján szereplők fele fejlődő ország, az említett feltörekvők mellett Mexikó is előkelő helyen van. A listát - egyelőre - Japán vezeti, megelőzve az Egyesült Államokat. Utóbbit hamarosan utolérheti Kína, hiszen a múlt évben az amerikai járműipar az előző évinél 670 ezerrel kevesebb járművet gyártott.