Vállalkozói profil

Az APEH volt elnök-helyettese szerint itt az idő, hogy kiszűrjék és felszámolják a fantomcégeket Magyarországon. Van aki szerint ehelyett, a vállalkozások versenyképességének növelésével kellene foglalkozni.

A Magyar Hírlap azt írja, a kormány tervei szerint cég alapításkor ellenőriznék az alapító személyét és előéletét, hogy halmozott-e már fel adótartozást és van-e a nevén olyan vállalkozás, mely felszámolás alatt áll. A kiszabható bírságokat is megemelnék.

Ezzel azonban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nem ért egyet. Vadász György a szervezet alelnöke szerint az adminisztrációs terhek csökkentésére kellene helyezni a hangsúlyt.

Vámosi-Nagy Szabolcs az Ernst and Young adószakértője az APEH volt elnök-helyettese viszont jónak tartja a kormány javaslatát. A szigorítások szerinte segíthetnének a gazdaság kifehérítésében, illetve a valós gazdálkodási tevékenységet nem folytató fantomcégek kiszűrésében.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32