Az Elektrim tárgyal a lengyel áramszolgáltatók 25 százalékáról

MTI
2001.10.19. 10:56
Az Elektrim konzorciumot választották ki kizárólagos tárgyalásokra nyolc lengyel villamosenergia-szolgáltató, az úgynevezett G-8 csoport 25 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról - jelentette be csütörtökön Varsóban Aldona Kamela-Sowinska távozó kincstárügyi miniszter. A miniszter asszony közlése szerint a G-8 részvényei fejében több mint 2 milliárd zloty (68 forint/zloty) folyhat be a költségvetésbe. Az Elektrim konzorciumhoz tartozik többek között a PKN Orlen, a Lengyel Olajbányászati és Gázipari Vállalat (PGNiG), az Elektrim Volt SA és a Patnów-Adamów-Konin SA erőműcsoport. Szeptemberben az Iberdrolát választották ki kizárólagos tárgyalásokra, de a minisztérium a hónap végén bejelentette, hogy a spanyol cég elveszítette a kizárólagosságot. Sajtóértesülések szerint ennek oka az volt, hogy túl alacsony árat, csak mintegy 400 millió dollárt ajánlott. Wieslaw Kaczmarek új kincstárügyi miniszterjelölt azonban már korábban közölte, hogy kivizsgáltatja és alkalmasint leállíttatja a G-8 privatizációját, ha a befektető nem lesz képes fenntartani a jelenlegi struktúrát.