A Hetek segíteni akarnak Argentínának
A Hetek pénzügyminiszter-helyettesei hétfőn telefonkonferenciát folytatnak az argentin valuta hétvégi leértékeléséről.
- Segíteni akarunk Argentínának olyan stratégia kialakításában, amely visszahozná a gazdaság növekedését - közölték a Hetek köréből Brüsszelben.
Argentína több mint tíz évi összekapcsolás után vasárnap megszüntette a pezó-dollár paritást, hogy kiutat találjon a súlyos pénzügyi válságból. Néhány órával azután, hogy Euardo Duhalde, Argentína új elnöke rendkívüli hatalmat kapott, a kormány a pesó 40 százalékos leértékelését jelentette be. A devalváció elsősorban a hazai gazdaság védelmét szolgálja, a külföldi befektetők ezzel szemben milliárdokat veszíthetnek.
Jorge Remes Lenicov gazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány január harmadik hetében új költségvetést terjeszt elő a 2002-es pénzügyi évre.
A döntés előtt röviddel - a képviselőház után - a szenátus is jóváhagyta Eudardo Duhalde szükségprogramját. Ennek értelmében Duhalde a következő két évben rendkívüli hatalmat kap a gazdaság irányításában, vagyis nincs szüksége parlamenti jóváhagyásra.
A pezó leértékelése a külföldi vállalatok számára azt jelenti, hogy több milliárd dollárt le kell írniuk argentínai befektetéseikből. Főként spanyol és francia konszernek érintettek. Az elnök szóvivője bejelentette, hogy rövidesen "komoly párbeszédet" kezdenek a külföldi befektetőkkel.
A december 21-én felfüggesztett devizakereskedelem szerdán indul ismét. A kormány februárban akar tárgyalásokat kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és a Világbankkal az ország külföldi adósságairól - mondta Lenicov.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
2 órája