Tavaly év végén megtorpant a cseh GDP növekedése

MTI
Csehországban 2001. utolsó negyedében a világgazdasági lassulás miatt mérséklődött a GDP növekedése, de a bővülés nem volt kisebb 3 százalékosnál az előző év utolsó negyedéhez képest - közölte a cseh statisztikai hivatal. Az egész évi GDP-növekedés a cseh statisztikusok előzetes számítása szerint mintegy 3,5 százalékos volt. A GDP növekedése már a tavalyi harmadik negyedévben is mérsékeltebb volt, mint korábban. A statisztikai hivatal december elején kiadott előzetes jelentése szerint a harmadik negyedévben 3,2 százalékkal nőtt a cseh GDP az előző év harmadik negyedéhez képest, a második negyedévi 3,9 százalékos ütemről lassulva. A közölt adatok kissé alacsonyabbak, mint a szakértők előzetes várakozásai. A cseh kormány és a gazdasággal foglalkozó miniszterek azonban elégedettek az eredménnyel, amely így is meghaladja az európai uniós átlagot. A cseh GDP növekedése két és fél éve folyamatos. A prágai sajtóban közölt vélemények szerint 2002-ben a világ legfejlettebb országaiban tapasztalható mérsékelt visszaesés a cseh gazdaságot is lefékezi, de ennek ellenére 2-2,5 százalék közti GDP növekedésre látnak esélyt.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32