A Financial Times kommentárja szerint a konfliktus újabb kétségeket ébreszt Magyarország mint befektetési partner megbízhatósága iránt, éppen akkor, amikor a jelek szerint sikeresen rendeződnek a közte és külföldi energiaipari beruházók között folyt hosszú és költséges viták. Az ADC 1996-ban nyerte meg az új ferihegyi 2B terminál kiépítésére szóló nemzetközi versenytárgyalást. A vállalkozásba 17 millió dollár saját tőkét fektetett, és a finanszírozásra további 103 millió dolláros szindikált bankhitelt szerzett. Ez utóbbit azonban nem egyedül vette föl, mert a beruházás kivitelezésére létrehozták a Ferihegy Utasterminál Fejlesztő Kft.-t (FUF Kft.), amelynek tagjai az LRI és az ADC lettek. Az ADC-nek 34 százalékos részesedése volt a FUF Kft.-ben. A FUF 12 éves szerződést kötött a repülőtér üzemeltetésére, de közben a magyar állam megszüntette az LRI-t, és létrehozta Budapesti Repülőtér vállalatot, amely január 1-től vette át a ferihegyi repülőtér tulajdonosi és üzemeltetői jogait.
Egy kanadai cég jogi lépéseket fontolgat a magyar kormány ellen
Egy kanadai konzorcium jogi lépéseket helyezett kilátásba a magyar kormány ellen, amiért a kormány úgymond kompenzáció nélkül államosította a budapesti repülőtér-fejlesztési vállalkozását - írta szerdán a Financial Times.
A londoni lap kontinentális kiadásában megjelent írás szerint a torontói székhelyű Airport Development Corporation (ADC) azt közölte: karácsony előtt néhány nappal kapott értesítést arról, hogy a magyar állam december 31-i hatállyal felmondja a ferihegyi repülőtér fejlesztésére szóló szerződését.
Michael Huang, az ADC társigazgatója szerint cége három munkanapot kapott az átadásra való felkészülésre, a szerződés időtartamából hátralévő kilenc évre pedig nem ajánlottak fel neki kártalanítást. Az ADC úgy véli, hogy mindez ellentétes a magyar-kanadai beruházásvédelmi szerződéssel, és jogi úton kíván érvényt szerezni érdekeinek - fűzte hozzá Huang.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
1 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19