A magyar gazdaság mérnökei elégedettek

MTI
Nem készül semmilyen lépésre a forint árfolyamával kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank - mondta Járai Zsigmond, a jegybank elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen Varga Mihály pénzügyminiszterrel és Matolcsy György gazdasági miniszterrel közösen értékelte a tavalyi, illetve az idei gazdasági folyamatokat. - Kényelmesen ülhetünk, és a szemünk se rebben a jelenlegi árfolyamok mellett sem - közölte a jegybank elnöke. Járai Zsigmond úgy látja, hogy az inflációs célkitűzések megvalósulását segíti és a gazdasági növekedést nem veszélyezteti a forint jelenlegi árfolyama. A jegybank továbbra is 4,5 százalék körüli december havi inflációt vár az idén. Járai Zsigmond szerint a forint jelenlegi árfolyama mellett (245-248 forint/euró) kényelmesen el lehet érni mind a 2002 végi 4,5 százalékos, mind a 2003 végi 3,5 százalékos inflációs célt. A jelenlegi árfolyamrendszert 2004-ig nem szükséges változtatni, de 2004-ben, az ERM II-es rendszerhez való csatlakozáskor mindenképpen felül kell vizsgálni az árfolyamsávot.

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte, hogy a sajtótájékoztató előtt megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel, a gazdasági miniszterrel és a jegybank elnökével. Ezen megállapították, hogy a magyar gazdaság 2001-ben rendkívül jól teljesített. Varga Mihály elmondta: a magyar gazdaság növekedése - bár lassult 2001-ben - az euró-zóna növekedési ütemének kétszeresét érte el. Becsléseik szerint a gazdaság tavaly 4 százalék körül bővült. A növekedés tavaly is exportvezérelt volt. A kivitel 10 százalékkal bövült. Varga Mihály szerint ez a magyar gazdaság alkalmazkodóképességét bizonyítja.

Az a Gazdasági Minisztérium által készített prognózis szerint.idén 3,5-4 százalékos gazdasági növekedés várható, a lakossági fogyasztás 4-4,5 százalékkal növekszik. A külkereskedelmi forgalmon belül az export és az import növekedését is 8-10 százalék közé becsülik. A fogyasztóiár-színvonal emelkedését 5,5 százalékra becsülik, míg a bruttó átlagkeresetek 10-12 százalékkal nőnek számításaik szerint.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32