Az argentin elnök lánya is a tüntetők között

MTI
Az argentin elnök egyik lánya is részt vesz a láboskoncertben, amely napok óta kíséri az argentin pénzügyi válság által kikényszerített újabb megszorító intézkedéseket. Ezt a tényt maga Eduardo Duhalde fedte fel az újságíróknak, megjegyezve, hogy a láboskoncertek résztvevői, akik pénzkivételi korlátozások és a politikai korrupció ellen tiltakoznak, igen különböző nézeteket vallanak, és nem kötődnek egy meghatározott politikai tömörüléshez. A peronista párti Duhaldénak öt lánya van, de azt nem közölte, melyik vett részt a tiltakozó akcióban. Ez a tiltakozó mozgalom "egy jövőbeli politikai erő bázisa lehet", amelynek azonban demokratikus alapon kell szerveződnie - vélekedett. Kedden Argentína számos városában több ezer tiltakozó özönlötte el a bankfiókokat, tiltakozva azoknak a pénzkivételi korlátozásoknak a szigorítása ellen, amelyeket a bankrendszer összeomlásának elkerülése érdekében vezettek be. Buenos Aires kormányzati negyedében is tüntettek kedden. A munkanélküliek demonstrációja békésen zajlott le, egy időben Duhalde elnök nemzetközi sajtótájékoztatójával, amelyen bizakodó terveket vázolt fel. Programja szerint a gazdasági kibontakozás első lépéseként véget kell vetni "a külföldi áruk inváziójának".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32