Bern kanton nem száll be a Crossairbe

MTI
Bern kanton nem kér részt az új nemzeti légitársaságból, a Crossairből, így döntött a kanton kormánya - közölte szerdán a Neue Zürcher Zeitung. A helyi kormányzat pénzügypolitikai okok alapján döntött így, miután korábban is elutasította a légitársaságokban való részesedést, és 1998-ban nyereséggel eladta Swissair- és Crossair-részvényeit. Egy tavaly novemberi döntés értelmében fő gazdasági célja most az adósságcsökkentés. Az új légitársaság tőkefeltöltésében a kantonokra felosztott összegből 10,95 millió frank lett volna Bern része. Solothurn kanton már korábban jelezte, hogy nem tudja vállalni a rá háruló 2,92 millió frankot. Ticino viszont kedden úgy döntött, kész 1,8 millió frankkal növelni Crossair-portfólióját, de ennek végrehajtásához még egy testület döntése szükséges, Schaffhausen pedig ugyancsak vállalja a rá háruló 1,42 milliót. A volt Swissair-leányvállalat Crossair átalakítása és szanálása a tervek szerint összesen 2,7 milliárd frankba kerül, és ennek jelentős részét az állam, illetve a magángazdaság - ezen belül főleg a korábban a Swissairben is jelentős részt tartó UBS és a Credit Suisse nagybankok -, kisebb részét a kantonok viselik. A legtöbb kanton kormánya elvben már vállalta a rá háruló részt, de hivatalos döntés eddig csak hat kantonban született. Hamarosan döntést kell hozni az újjászervezett légitársaság új nevéről és jelképéről is. Andre Dosé Crossair-vezérigazgató erről egy fórumon azt közölte, hogy január végére várható, vagyis akkorra, amikor a csődbe ment Swissair részvényeit kivezetik a tőzsdéről. Az új vállalati jelképnek a svájci elemet kell hangsúlyoznia - mondta, és úgy vélte, április 1-én, amikor hivatalosan szárnyra kap az új légitársaság, az első gépek már az új jelzéssel indulhatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19