Csökkent a Yahoo vesztesége
A költségmegtakarításoknak köszönhetően 8,7 millió dollárra csökkent a legnagyobb portál, a Yahoo! Inc. negyedik negyedévi vesztesége, az egy évvel korábbi 97,8 millió dollárról. A mostani az ötödik negyedéves veszteség volt egyhuzamban, alapjában a gyenge hirdetéspiac miatt. A társaság bejelentette azt is, hogy április 1-jétől távozik Jeff Mallett cégelnök.
A Palo Alto-i központú vállalat forgalma 39 százalékkal 188,9 millió dollárra esett vissza a 2000 negyedik negyedévi 310,87 millió dollárról, a reklámbevételek visszaesése miatt.
A Yahoo! az év egészére 92,8 millió dollár, azaz egy részvényre 16 cent veszteséget jelentett. 2000-ben 70,8 millió dolláros, egy részvényre 12 cent nettó profitot ért el. Árbevétele tavaly 717,4 millió dollár volt, kicsit magasabb az előrejelzett 688-708 millió dollárnál. A vállalat november közepén lefelé módosította korábbi 700-775 millió dolláros forgalmi prognózisát. 2000-ben a Yahoo! árbevétele még 1,1 milliárd dollár volt.
A vállalat új elnöke, Terry Semel meg akarja szüntetni a Yahoo! függését a reklámbevételektől, és ezért díjköteles szolgáltatásokat kíván bevezetni.
A Yahoo! felfelé módosította 2002-es forgalmi prognózisát. Eszerint 750-800 millió dolláros árbevételt vár, a korábbi előrejelzésben szereplő 725-750 millió dollár helyett.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19