A módosabbak járnak igazán jól az új lakástámogatási rendszerrel

Világgazdaság
Kiemelkedő eredményeket hozott az új lakástámogatási rendszer tavaly - ezt tanúsítják a Világgazdaság birtokába került adatok. Különféle jogcímeken összesen 60,4 milliárd forintot folyósítottak a lakást építeni szándékozóknak, közel 5 százalékkal nagyobb összeget az előirányzottnál. Kamattámogatásokra a tervezettnek a kétszeresénél is többet használtak fel. Ugyanakkor a számok mögé nézve megállapíthatók a rendszer gyengeségei. A Világgazdaságnak nyilatkozó kutatók szerint például a lakáshitelek utáni kedvezményeket nem elsősorban az igazán rászorultak tudják kihasználni. Inkább a nagyobb jövedelműek járnak jól, hiszen az ily módon vásárolt ingatlan jó befektetés számukra, felszabadult pénzüket pedig máshol fialtatják. A szakértők szerint jó irányba mozdultak el a lakáspiaci folyamatok, ám a támogatásokat racionálisabban, kiegyensúlyozottabban kellene meghatározni. Nem utolsó sorban a különféle kedvezmények, támogatások hatására tavaly szeptember végéig csaknem 14 ezer új lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt. Az új építési engedélyek alapján mintegy 34 ezer lakás építése kezdődhetett el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31