Gyenge évet zárt a Lufthansa

MTI
A világgazdasági konjunktúra gyengülése és az Egyesült Államok elleni szeptemberi terrortámadások visszavetették a Lufthansa német légitársaság utas- és teherforgalmát 2001-ben. A Lufthansa járatain az utasszám tavaly 2,7 százalékkal 45,7 millióra csökkent. A teherfuvarozás ennél is jobban, 8,1 százalékkal 1,7 millió tonnára esett vissza - közölték pénteken a vállalatnál. Visszaesett a járatok kihasználtsága is. Az utasszállító gépek kihasználtsága 71,5 százalékos volt, 2,9 százalékponttal kisebb, mint 2000-ben. A teherszállító gépek 62,8 százalékos kihasználtsággal repültek, ez 5,4 százalékponttal maradt el a tavalyelőttitől. A légitársaság 43 gépet helyezett üzemen kívül, és megszüntetett több veszteséges nemzetközi és németországi járatot és útvonalat. Az ágazati szakszervezeti szövetséggel megállapodott a bértárgyalások elhalasztásáról őszig, és a földi és a légi személyzet fizetését csökkentették, amivel körülbelül 210 millió eurót takarítanak meg az idén. Cserébe a szakszervezeti vezetők ígéretet kaptak, hogy az év vége előtt senkit nem bocsátanak el az 51 ezer fős állományból. A Lufthansa-csoport április 25-én teszi közzé tavalyi eredményeit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04